Egy klasszikus zenei hangverseny rendszerint jól definiálható, csaknem megbonthatatlan koreográfiát követő esemény. Terjedelme pontosan kiszámított, arányai mértéktartóak és kellemesek, művészre és befogadóra (hozzáértőre és csodálóra) bontott szereposztása transzparens, reprezentatív társadalmi funkciója alig leplezett. Jóllehet hagyományosan masszív szerkezete a zene kibontakozása szempontjából kissé nehézkesnek tűnhet, eltérni tőle mindig kockázatos vállalkozás, mivel a művésznek a funkcionális külsőségekkel együtt óhatatlanul fel kell áldoznia azt a tradicionális formát is, amely az egyes kompozíciók megszólalásának terét biztosítja. Ha azonban valaki sikerrel rajzol új kontúrokat, hatékonyan épít újszerű, a zene logikájának megfelelő struktúrákat, az rendkívüli erővel tudja felkelteni a közönség érdeklődését.
A FUGA június 14-ei Schubert-estjének résztvevői jó érzékkel oldották meg ezt a feladatot. Az általuk választott szerkezet, a „kann er’was?” alcím sugallta, félhivatalos Schubertiáda-jelleg ugyan nem volt több hivatkozási alapnál, annyi energia azonban mégis rejlett benne, amennyivel a fellépők (Rajk Judit, Ránki Fülöp, Baranyay Piroska, valamint a Nemzeti Filharmonikusok három művésze, Papp Dániel, Bali Gábor és Kertész Sándor) ki tudták jelölni a kiállításában kötetlen, megvalósításában azonban maximálisan professzionális koncert intellektuális vonatkoztatási pontjait. Műsoruk a szokásosnál rövidebb, szűkszavúbb volt, fellépésük alapjában véve informális, produkciójuk ugyanakkor roppant koncentrált, mindez együtt pedig a zenészeket és közönséget épp csak jelzésszerűen elválasztó, egyszerre tágas és intim térben fantasztikusan közvetlen, ellenállhatatlanul katartikus élményt eredményezett. A program alapvető egyenetlenségét ugyan nem simította el, a két kamaramű (B-dúr vonóstrió, D. 581 és d-moll vonósnégyes, D. 810) mellett kissé árván meghúzódó két dal (Der Geistertanz, D. 116 és Der Tod und das Mädchen, D. 531) strukturális súlytalanságát nem írta felül az interpretációkat irányító intenzív figyelem, erre azonban végső soron nem is volt szükség. A koncert ritmusát és koherenciáját ugyanis alapjában véve nem időben mérhető elemek biztosították. Az egység benyomása sokkal inkább szellemi tényezőkből fakadt, az előadás szinte kérlelhetetlen, átható muzikalitásából, amely pusztán a zenei összefüggésekre alapozva, a műsorszerkesztés külsődleges elemeitől függetlenül hozta létre a hangverseny eleven, állandó alakulásában is biztos kereteket nyújtó formáját.
Ránki Fülöp puhán tartózkodó, pontos és sallangmentes, okosan érzékeny zongorajátékától kísérve Rajk Judit nagyszerűen bontotta ki mind a Geistertanz bizarr szaggatottságát, mint a Halál és a lányka letisztult szerkezettel párosuló, tragikus könyörtelenségét. Az énekesnő gyönyörűen megvillanó, sötét altja remekül illett iskolázottan drámai előadásmódjához, egyszerre kidolgozott és keresetlen fellépése pedig a maga lírai fegyelmezettségével tökéletes viszonyítási alapként és ellenpontként szolgált a kamaraművek megszólaltatásához, amelyek uralkodó vonása – életteli dallamosságuk és játékosságuk dacára – a sodró erejű szenvedélyesség volt. Ez a szenvedélyesség azonban nem érzelmekből táplálkozott elsősorban, hogy azokat a zenére vetítse, hanem épp ellenkezőleg: a zene logikai és strukturális jellegzetességeiből fakadt. Az egyenrangú szólamok kifogástalan összjátékából (amelyből szokatlan, de annál helyénvalóbb határozottsággal tűnt ki nem egyszer Baranyay Piroska élénken artikulált, fényesen dallamos csellószólama), a zárlatok színgazdag, mozgalmas csendet teremtő, érces zengéséből, a markáns hangsúlyokból és mozgalmas frazeálásból, a kíméletlen súllyal és rugalmas lendülettel célra törő motívumok mindenkori irányának egyértelmű voltából és e vektorok dinamikusan harmonikus többszólamúságából. Ezek a szuggesztív muzikalitással megformált elemek hozták létre a szerkezet harmóniai és melodikus részleteinek egyensúlyát, a forma plasztikus megtapasztalásának azon élményét, amely az egyes művek strukturális energiáiból nemcsak lehengerlő emocionális erőt hívott életre, de egyúttal felépítette és összefogta a hangverseny egészét is.